A Vatikán hierarchiája és szerkezete 10.: A Tanácsok 2.

2020.05.12

Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsa
(Pontificium Consilium ad unitatem Christianorum fovendam)


Egyike volt a II. Vatikáni Zsinatot előkészítő szervezeteknek, amit XXIII. János azzal a céllal hozott létre 1960-ban, hogy elősegítse a többi keresztény felekezet részvételét a Zsinaton.

A Szentszék "külkapcsolatai" szempontjából stratégiai fontosságú tanács feladata az Unitatis redintegratio zsinati határozatban foglaltak megvalósítása, az ökumenizmus kérdéseinek tanulmányozása, valamint a kapcsolattartás és az együttműködés a nem katolikus egyházakkal és egyházi közösségekkel.
Lényeges, hogy ide kapcsolódik egy szervezetileg önálló bizottság, amely a zsidósággal fenntartott vallási kapcsolatokért felelős.

Jelenlegi prefektus 2010 óta,: Dr. Kurt Koch svájci Bíboros

⦁ Kurt Koch jelenleg a Pápai Tanácsának is a prefektusa ami egyben a Belügyminiszter tisztség is!

⦁ Ő a hierarchia 3 embere a Vatikánban a Pápa és a Camerlengo után!

⦁ A Teológia doktora


Feladata:
⦁ Kezdeményezések az ökumenikus szektorban

⦁ A II. Vatikányi Zsinat határozatainak átültetése a gyakorlatba

⦁ Folyóiratok kiadása: "Dokumentationsdienst" - "Service d´ ìnformation" - "Information Service"

⦁ A rendelet értelmében Unitatis Redintegratio , hogy a Tanács a elősegítése a párbeszédet és az együttműködés t más egyházak és keresztény világ között.

________________________________________________________________________

A Koch dinasztia alapvetően egy okkultista család. Soraikban mind a mai napig erősen jelen van a keleti misztérium.

Kurt bíborosról 3 dolgot érdemes tudni. Természetesen kőkemény elsővonalas luciferánus és a Colonna család embere. A keleti patriarchák nagy ismerője és barátja. Példaképe szent Ágoston. A vatikánban hatalmas tisztelet övezi hatalma nagyon szilárd. Homoszexuális.
Egyes állítások szerint ő is egyike a vatikánon belül az áldozati kultuszokat tápláló körnek. Tagja a Bohém erdőnek is bár ezt szerintem soha nem fogják megerősíteni.


Egy szó mint 100 ez az ember az a fajta pap aki abszolút nem egy emberbarát!

facebook.com/teerpaakofficial
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el