A Vatikán hierarchiája és szerkezete 10.: A Tanácsok 3.

2020.05.12

Tömegkommunikáció Pápai Tanácsa
(Pontificium Consilium de Communicationibus Socialibus)


A XII. Piusz óta fokozatosan kialakuló hivatal illetékessége eredetileg a filmművészetre, majd a rádióra és a televízióra terjedt ki, mára viszont a sajtó minden ágát magában foglalja. Célja ezen területeken a keresztény szellemiség képviselete, a médiában dolgozó világi hívők támogatása és képzése.

E tanács feje tagja a Katolikus nevelés kongregációjának is!
A már sokat emlegetett kommunikáció és média fontossága nagy erővel összpontosul ebben a tanácsban! A tanács vezetője komoly hatalommal bír a világsajtó felett illetve a vatikáni kommunikáció fő stratégáinak egyike.

A neve Claudio Maria Celli érsek.

Hozzáértők szerint szintén a 30-ak tagja,vagyis hiába nem számít ismert vatikáni arcnak a háttérben a hatalma megkérdőjelezhetetlen!

Szintén jezsuita bár ezt semmilyen módon nem tudom megerősíteni és a kapott értesüléseim szerint nem az viszont a felettesei mind azok.

Minden esetre Ferenc pápa nagy támogatója volt és a jelenlegi médiamegjelenéseket és kommunikációs stratégiákat figyelembe véve Federico Lombardi Jezsuita bíboros egyik jobb kezeként szemmel látható az uj világrendi irányultsága.

(A képen egy Venezuelai elnökkel való tárgyalás után a sajtóeseményen)

facebook.com/teerpaakofficial
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el