Mekkora hatalommal bír a jezsuita generális?!

2020.07.25

Abascal Arturo Sosa SJ (Caracas, 1948. November 12.-) venezuelai származású jezsuita szerzetes, a jezsuita rend 31. generálisa, aki 2016. október 14-től tölti be hivatalát. A politikatudomány és a filozófia egyik leghatalmasabb szaktekintélye a földön!


A generálist egy 30 tagú jezsuita kongregáció választja meg,tehát nem a bíborosok vagy a pápa! A valóságban a pápa még csak nem is közvetlenül a hierarchiában a generális mellett van , hanem jóval alatta! A pápa szerepe formális...legalább is XVI. Benedek pápáig, az volt. A korábban leírtak alapján világossá kell tenni hogy a generális maga jézus, és a fogadalom szerint mindenki feltétlen engedelmességgel tartozik neki a rendben,és a pápa kivetülése az ő akaratának mint az egyház választott feje! Ennek értelmében a korábbi és a jelenlegi pápa is neki tartozik elszámolni valóval illetve a teljes vatikáni klientúra, aminek minden jelentős posztját jelenleg is jezsuiták irányítanak, ahogy korábban már bemutattam!

Mivel a jezsuita doktrina kimondja hogy a pápa felhatalmazása nélkül senki sem gyakorolhat semmilyen hatalmat és minden az ő tulajdonuk ilyen vagy olyan értelemben így gondolom nem meglepő tény az hogy a Rothschild vagyon 60 %-a közvetlenül a Vatikánban landol (ami a bemutatott rendszer fényében a világ teljes gazdasági tőkéje) és minden világi posztot a pápa hagy jóvá, illetve valójában az ő mindenkori Generálisa!

...nézzük meg egy kicsit közelebbről korábbi a hatalmukról irott szabadkőművesek könyvét és az általuk szentesített doktrinákat, hogy megértsük a hatalom szó jelentését, hogy mit is birtokol a generális.


⦁ 1550-ben III. Julius Pápa kijelentette hogy birtokolja a teljes világi és politikai hatalmat!

⦁ Thomas Aquinas a Vatikán filozófusa kijelenti: "A pápa kit isten ruházott fel teljes szellemi és politikai hatalommal,ő a világ ura..A pápáé minden ország gazdasági hatalma...

⦁ ..a pápának jogában áll megbuktatni bárkit bármilyen királyt és kormányt a világon,mert a hatalmat jézus krisztus utódjaként kapta

⦁ ..a generálisnak akkora hatalma lesz, hogy még a pápa parancsát is visszautasíthatja..⦁ 1939: Civilta Cattolica Jezsuita folyóiratban (Coughlin biboros mondja)
"...a fasiszta rezsim mely legjobban megfelel a római egyház koncepciójának!.."⦁ A pápa gyóntatója jezsuita kell hogy legyen!( jelenleg kizárólag a generális vagy a felhatalmazottja gyóntathatja a pápát (aki elvileg csak istennek tartozik elszámolással és feloldozásért kizárólag ő hozzá fordulhat ))

⦁ A pápának több ezer fős ügynökhálózata titkosszolgálata van az egész világon..ezek: opus dei,máltai rend columbus rend és a lovagi rendek!..stb


⦁ Minden rend mely a vatikán égisze alatt született vagy azt szolgálja vagy követője Loyola Ignácnak! ( vagyis a jézus rendjének a jezsuita rend alapítójának)


Generálisi elnöki hatáskör (1946-1964) Jean Baptiste Janssens generális

⦁ Máltai hadsereg
⦁ Skóciai szabad kőművesek Rendje Lovagjai
⦁ Illuminatok rendje
⦁ Columbus Rend lovagjai
⦁ Opus Dei
⦁ Klu-Klux Klán
⦁ Az iszlám gyümölcsei vagyis az iszlám hadsereg - (jelenleg Peter Hans Kolvenbach a korábbi fekete pápa viszi a frontot és szervezi a közelkeleti egységeket Libanonban! többekközött az ISIS nevű radikális csoportot is!


Nézzünk meg párata felsoroltakból:



Máltai Lovagrend avagy a Máltai Hadsereg

1960: " a jezsuiták vezetői a Máltai Lovagrendnek .."

( mely mind ami napig katonai rendként van bejegyezve akárcsak a jezsuiták!- "mely vezetői a világ bankrendszereinek...tulajdonosai a Chase manhattan banknak...vezetői a KGB-nek és a CIA-nek!....(a korábban megemlített legvagyonosabb családok és királyi dinasztiák mind tagjai a Máltai rendnek!)

Jelenleg nincsen olyan nagyhatalmú csoport vezető mely ne lenne tagja vagy magának a Máltai rendnek vagy valamelyik ágának!

A Skull & Bones tagok is pl. egyébként szinte mind azok!


Pár név a tagok közül:

⦁ Charles Joseph Borgese
⦁ Prescott Bush
⦁ George H. W. Bush (usa elnök - Bohém klub tag))
⦁ George W. Bush (usa elnök - Bohém klub tag))
⦁ Otto von Habsburg
⦁ Joseph Kennedy
⦁ Heinrich Himler ( az SS alapítója)
⦁ J. Edgar Hoover (usa elnök - Bohém klub tag)
⦁ Juan Peron
⦁ Henry Lucc ( a világ legbefolyásosabb újságainak alapítója)
⦁ Frank Sinatra (Az olasz cosa nostra embere)
⦁ stb.....



Colombus Lovagrend


Alapító: Michael McGivney 1882 Cunnecticut
jelenleg kb.: 300 000 - 500 000 római katolikus tagja van

.."Ennek a rendnek a befolyásában áll jóváhagyatni az amerikai egyesült államok minden politikai intézményének vezetőjét a Vatikánon vagyis Pápán keresztül! A rend fő profilja tehát a politika illetve a jezsuita politika!.."

Szoros kapcsolatban van és ellenőrzi is az egyetemi titkos testvériségeket,valamint az egyetemek kísérleti folyamatait! Lényegében a CIA egyik alegysége és szervezője a CFR-nek!


Opus Dei


Sokan okkult szektaként tartják számon és radikális papi rendnek ahol szigorú önsanyargatásban is része van a tagoknak. Ezt igyekszik cáfolni a rend, de valójában zártsága miatt sokkal több vele szemben a titkos jelző minta nyitott.


Kiugrott és kirúgott tagok elmondása alapján a "lelki gondozás olykor a beszervezéshez hasonlított", s mint a szekták általában, papsága tilt minden olyan olvasmányt, amely az Egyház szellemiségével ellentmondó.


Azt is állítják, hogy az Opus Dei elitista politikát folytat, és a katolikus egyház jelenlegi legkonzervatívabb eleme. Jean-Francois Signier így fogalmazza meg: "A Vatikánba is beépült Opus Dei kétes kapcsolatokat tart fenn a politika és a pénz világával, sokszor rászolgálva a szent maffia gúnynévre."

A tagjairól elég keveset tudni de jelenlegi beszámolók alapján több államfő és nagy hatalmú vezető is tagja e rendnek. Pl.: Olaszország több bírója ,minisztere ,Portugália miniszterelnöke, vagy Spanyolország politikai rétegének is egy része,de a világ pénzhatalmi elitjében is vannak tagjaik ahogy a P2 háttér páholyban is!...stb


Klu Klux Klán Lovagjai (KKK)


Az első Ku-Klux-Klant 1865. december 24-én Tennessee államban hat háborús veterán, név szerint Calvin E. Jones, John B. Kennedy, Frank O. McCord, John C. Lester, Richard R. Reed, James R. Crowe alapította. A csoport neve Ku-Klux-Klán lett, mely egyes vélemények szerint a görög "küklosz" (latinosan: kyklos) (kör) szóból eredeztethető, mások azonban puszta hangutánzó szóként értelmezik, a puska ropogása után.

A Ku-Klux-Klán legfőbb célja a feketékre vonatkozó jogkiterjesztések megakadályozása volt.

A szokásos ősi sumér / Máltai Templomos lovagrendi kereszt egy fajtája közepén a vodafone jellel!..csak véletlen lenne?....

Amugy a vodafone jel egy vércseppet jelent és a 6 ost is szimbolizálja!
(vagyis az utolsó csepp vérig a sátánért! -Luciferért)

Hierarchikus WASP vagyis fehér, angolszász és protestáns tagokat tömörítő lovagi rend akár csak a Skull & Bones és a Columbus Lovagrend!



Amit még nagyon fontos tudni a Jezsuita generális pozíciójáról az az, hogy szintén halálig választják!

A Legnagyobb döbbenet azonban az hogy jelenleg 3 aktív feje is van a Jezsuita hálózatnak ugyan is A Sosa előtti 2 generális is még mindig él így hatalomban van!


Iszlám Hadsereg (Iszlám Gyümölcse - ISIS)

Jelenleg is Peter Hans Kolvenbach Jezsuita Exgenerális az Iszlám világ feje a Libanoni határon él egy bázison onnan irányít mindent. Gondolom mondanom sem kell hogy II. János Pál és Joseph Ratzinger felettese és nagy barátja volt hiszen a sátánista frakciónak ő is tagja volt. Kolvenbachról tudni kell hogy elképesztően fanatikus személyiség, és hatalma jelenleg is igen komoly a vatikáni jezsuita kléruson belül!

Kolvenbach utódja Adolfo Nicolas lett de az ő karrirje se lett teljes hiszen még mindig él és virul és jelenleg a teljes Dél Amerikai térfél az ő hatásköre! Ami igazán különlegessé teszi az ő szerepét hogy ő tulajdonképpen beadta a lemondását! ami egyenlő a teljes döbbenettel mert soha senki nem tett még ilyet! Miután leköszönt beismerte hogy a sajátjaival nem akart harcolni vagy is a Kolvenbachi vonalasokkal a kléruson belül! (Egyszerűen nem volt elég radikális)

A föld leghatalmasabb jezsuita szerzetesei a Generális után!



James E. Grummer

Generális helyettes

⦁ Minden Amerikai egyetem felügyelete,

⦁ minden amerikai jezsuita tartomány felügyelete

⦁ A New York-i tartomány igazgatása

⦁ Kapcsolattartás minden rendszerben lévő tanáccsal csoporttal ...CFR,Trilateralis ,Bizottság, Opus Dei....stb


Thomas H. Smolich

Amerikai Jezsuita Konferencia elnöke


⦁ Kínai - Muszlim - szovjet stratégia kidolgozása


⦁ kínai - Mexikói stratégia kidolgozása


⦁ California tartomány kormányzása


David S. Ciancimino

Ő az első számú jezsuita provinciális az Egyesült Államokban


⦁ Az Amerikai központi jegybank ellenőrzése FED

⦁ Alan Greenspan felettese és tanácsadója

⦁ A Wall Street-i pénzügyi stratégia felügyelete

⦁ Soros György tanácsadója és felettese

⦁ Timothy Dolan érsekkel összefogni az okkult köröket

⦁ (Bohém Club, antiszemita egyesületek,szekták-mormon/ scientológia /jehova tanui stb..) és az egész egyházat

A harmadik leghatalmasabbként aposztrofálják a bennfentesek!



Joseph M. McShane

A Fordham egyetem elnöke 2003-óta! ( A jezsuita katonai és oktatási központ USA)


⦁ David S. Ciancimino aszisztense


⦁ Az okkultizmus szakértője és amerikai referense Teológus szaktekintély


⦁ Belső forrásból sokan úgy tartják ő Alaister Crowley egyik utódja!


A CFR- A FED és a New York-i ügyekben is illetékes Bloomberggel szoros kapcsolatban áll!



Timothy Dolan


⦁ Amerikai Máltai Lovagok elnöke


⦁ Kolumbusz Lovagjainak elnöke


⦁ Az Amerikai szabadkőművesek vezetője


⦁ CFR és a Pentagon kapcsolattartója felügyelője


⦁ Ciancimino-val összefogni (Bohém Club, antiszemita egyesületek,szekták-mormon/ scientológia /jehova tanui stb..) és az egész egyházat az USA területén


Joseph A. O'Hare

A Fordham egyetem nyugalmazott elnöke


⦁ A CFR valódi irányítója


⦁ Henry A. Kissinger tanácsadója


⦁ David Rockefeller tanácsadója


⦁ New York Polgármesterének tanácsadója


⦁ ENSZ kapcsolati tanácsadó és megbízott


⦁ Vannak akik azt állítják hatalma majdnem akkora mint a generálisé!



John J. DeGioa

a Georgetown Egyetem elnöke

⦁ Máltai Lovagrend felügyelete (politikai Lobby)


⦁ A Külkapcsolatok Tanácsának (CFR) egyik tagja és tanácsadója


⦁ Izrael állam egyik felvigyázója.


Joseph R. Biden

Vatikáni megbízott,Obama óta gyakorlatilag az USA regnáló nem hivatalos elnöke!

A Jog a történelem és a politika tudomány doktora

Az ő tanácsadója a Generális illetve Henri Kissinger valamint Joseph O'Hare.


Tagja minden létező döntéshozó szervezetnek klubnak társaságnak!

facebook.com/teerpaakofficial
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el