Skull & Bones (Koponya és Csontok)

2020.05.12

Zártkörű egyetemi klub (Yale University - New Haven, Connecticut állam


Az első Bush kormányzat óta nem volt amerikai kormány melynek min. 20%-a ne lett volna e társaság tagja! A jelenlegi Trump kormány 40%-a Bonesman!


Alapította:
William Huntington Russell és Alphonso Taft (Szabad kőművesek)
A tagok: Bonesman-ek - jelenleg kb 600 fő
Jel: Sirius a halál istenének szimbóluma

A csoport célja az, hogy az iskolapad elhagyását követően a tagok mindenben támogassák egymást, bármi áron! Jelenleg az egyetemért és azon belül a csoportért is a Carnegie Intézet felel valamint a RUSSEL dinasztia!

Alapítók:


Russell a connecticuti Nemzeti Gárda főparancsnoka lett, valamint a Republikánus Párt egyik létrehozója!!!!!!

Ami Taftot illeti, még ennél is magasabb beosztásokat tudhat a magáénak: az USA hadügyminisztere, később igazságügyminisztere és főügyésze s nem utolsósorban az Egyesült Államok 27. elnökének (William Howard Taftnak) az édeasapja.A Taftok a Khun-okkal Schiff-ekkel ,Harrimanekkel, és több elit dinasztiával is vérségi viszonyban vannak,még a legnagyobbakkal is!

Alapítás:


A két alapító atya kicsit morbid ízlése már az elnevezésben és a társaság jelképrendszerének, valamint működési rituáléjának kiválasztásában is megmutatkozott:
Az egyik verzió szerint Russell családja rabszolgaimportból és a Kínából származó ópium forgalmazásából kaparta össze első pár millió dollárt És mivel annó mindkét szakma kéz a kézben járt a kalózokkal, ezek klasszikus lobogóképének átvétele egyfajta cinkos visszakacsintás az ősökre. A kalózok mellesleg kiemelt helyet foglalnak el a S&B szellemi házi oltárán: több olyan belső tanulmányukról szól a fáma, amelyekben a könyörtelen tengeri rablókat valódi példaképekként említik.

A második verzió szerint, Russell Németországból hozta magával a halálfejes szimbólumot, sőt, magát a társaság létrehozásának ötletét is. Az alapító ugyanis 1830 nyarától 1831 őszéig 14 hónapot töltött a Vaterlandban, ahol megismerkedett az európai eredetű titkos társaságok szellemi örökségével. Akárhogyan is volt, a S&B eredeti neve úgy szólt, hogy "The Brotherhood of Death", vagyis "A Halál Testvérisége"; a jelképük alatt látható szám (322) egyrészt az alapítás évére, vagyis (18)32-re utal, másrészt azt sugallja, hogy a szervezeti ősnek tekintett Illuminátusok után a második erőt képviseli. Megint mások szerint a 322 Démoszthenész halálának évére utal (persze időszámításunk előtt); a nagy szónok állítólag a két alapító atya egyik példaképe volt.

A klubház:


Az ablaktalan és komor épületet The Tomb-nak (kriptának, sírhelynek) nevezik, ahol (egyéb bokros teendőik mellett) Eulógiát, az ékesszólás istennőjét dícsérik. Ennek legbelső szentélyében (az Inner Temple-nek, vagyis Belső Templomnak nevezett helyiségben) egy teljes női csontváz vehető szemügyre, amely - állítólag - Madame de Pompadour, XV. Lajos francia király főállású szeretőjének földi maradványa.

Most jön a fekete leves....

Valamirevaló titkos társaság nem lehet meg exluzív, külön bejáratú kegytárgyak nélkül - a huszadik század elején erre jöttek rá a bonesmen-nek (csontembereknek) nevezett tagok, s rögvest a megoldás után néztek. Egy Prescott Sheldon Bush nevű arc a kezébe vette a dolgok intézését, s 1918 egyik újholdas éjszakáján (öt cimborájával együtt) a Fort Sill-i temetőben kiásták Geronimónak, a legendás apacs törzsfőnöknek a sírját, s a koponyát, valamint két combcsontját magukkal vitték a S&B székhelyére, az addigi "névtelen" koponya helyettesítése érdekében. Ezt később - természetesen - többször is letagadták, de a sír feltárásához azóta sem járult hozzá egyetlen amerikai hatóság sem
(pedig az indiánok már többször kérték, legutóbb két éve magától Barack Obamától).

A sírásó különítmény vezetőjének neve talán sokaknak ismerősen cseng. Nos, Prescott barátunk nem más, mint George Herbert Walker Bush (az USA 41. elnöke) apja, illetve George Walker Bush (az USA 43. elnöke) nagyapja... Prescott Bush nagypapi egyébként a Standard Oil nevű (Rockefeller-Rothschild) cégen keresztül Ford-al együtt nagy támogatója volt hitlernek,üzemanyagot és pénzt is adtak bőségesen.....

A beavatás /okkultizmus

A megalakulás óta körülbelül 2000 ember részesült abban a kegyben, hogy meghívták a társaság tagjai közé, hiszen évente maximum 15 újoncot avatnak; jelenlegi létszámuk 800 körül lehet. Ezeknek az embereknek a 80%-a mindössze 30 családhoz tartozik köztük a 300-ak és 13-ak családjaival!:

Rockefeller, Bush, Ford, Morgan, Phelps, Vanderbilt, Harriman, Taft, Carnegie, Astor, Whitney, Harkness - hogy csak az első tucatot említsük meg. A tagság gyakorlatilag öröklődik; egy becslés szerint a jelenlegi tagok mintegy háromnegyedének már legalább egy felmenője is tag volt. Eredetileg csak fehér angolszász protestáns (WASP) férfiakat fogadtak soraikba, de az utóbbi évtizedekben - tisztára pragmatikus okokból - már nők, színesbőrűek és más vallásúak is fel-felbukkannak.

A beavatás:

Miután az illető rábólintott a felkérésre, a beavatási ceremónia a The Tomb-ban folytatódik. Itt az összes, még egyetemista tag jelenlétében (ez úgy hetven-nyolcvan fő körüli létszámot jelent) egy "újjászületési procedúra" veszi kezdetét, amelynek kezdeti állomása egy iszappal teli medence, amelybe minden újoncnak (természetesen meztelenül) meg kell merítkeznie, majd ünnepélyesen le kell zuhanyoznia - ez jelképezi azt, hogy onnan kezdve új emberként tér vissza a társadalomba.

A zuhanyozási jelenet után a jelöltnek - egy koporsóba befeküdve - a nagyközönség előtt maszturbálnia kellett.
Részletes vallatás következik, keresztkérdéses módszerrel: a jelöltnek habozás nélkül, teljes őszinteséggel kell felelnie a rázúduló kérdésekre, amelyek között szép számmal vannak olyanok, amelyek hallatán - szélütés miatt - bármelyik ombudsman lefordulna a székéről: szexuális szokások és kapcsolatok, családi viszonyok, vallási és egészségügyi tárgyú kérdések záporoznak, s ha a válaszok nem felelnek meg a valóságnak (vagyis a környezettanulmányban szereplő verziónak), a kihallgatók ostorcsapásokkal büntetik a tévelygőt.
Az újjászületést egy rend új ruhával, valamint új névvel koronázzák meg; a belső használatú rendi neveket az újoncok olykor maguk választhatják, máskor pedig a régiek adják nekik.

A névadást követően megtekinthetik a társaság házimúzeumát, ahol a már említett Geronimo-koponyán kívül további ereklyék láthatók. A vonatkozó hírek szabadkőműveseket és illuminátusokat idéző tárgyakról, náci szimbólumokról és más ínyencségekről szólnak.

A kanadai-amerikai határon, 60 kilométerre az Ontario-tótól. Itt a beavatási szertartás legutolsó fázisa, az ünnepélyes felesketés és fogadalomtétel következik, melynek során az új tagok fejenként egy 15 ezer dolláros, szabad felhasználású csekket is kapnak.
A Szarvas-sziget nem csak a beavatási szertartások színhelye, hanem egyfajta exkluzív szabadidőközpont is minden tag számára; teljes komforttal ellátott lakóépületek, közösségi helyiségek (a konditermektől kezdve a squash- és teniszpályákon keresztül a teljes wellness-centrumig), osztályon felüli étterem, horgászstégek, na és diszkrét, fegyveres őrség garantálja a zavartalan kikapcsolódást. Rossz (vagy irigy?) nyelvek szerint - igény esetén - prémium-kategóriájú luxus, khm, társalkodónők rendelhetők, akiket külön helikopter szállít a szigetre.

Lévén, hogy már akkor is Amerika legnagyobb (és leggazdagabb) családjai voltak érintettek az ügyben, a visszhangok elmaradtak... Arra is csak sokkal később figyeltek fel, hogy a társaság már a kezdetektől hosszú távra tervezett: 1884-ben ők alapítják meg az American Historical Association-t (AmerikaiTörténelmiTársaság),

1885-ben az American Economic Association-t (Amerikai Gazdasági Társaság),

majd 1891-ben az American Psychological Association-t (Amerikai Pszichológiai Társaság)( lásd korábban Tavistock társzervezet!), amelyek azóta is működnek. Élükön csak a S&B által jóváhagyott vezetők tevékenykedhetnek, s kizárólag olyan elemzésekhez adhatják a roppant patinás nevüket, amelyeket a Társaság jóváhagyott...

A tagság életfogytig szól, a Rend érdekei minden személyes vagy családi prioritást megelőznek.

Stratégiai célja az Új Világrend bevezetése, egy olyan világrendé, amelyben a kulcspozíciókat kizárólag bonesman-ek (vagy velük szoros szövetségben lévő szimpatizánsok) tölthetik be.

Az USA-t már évtizedek óta ők irányítják, s a Bilderberg-csoporton, illetve a CFR-en keresztül lassan gyakorlatilag az egész világ politikai, gazdasági, pénzügyi és katonai döntéshozói az ő zsebükben vannak. Nyílt titok, hogy a CIA-n belül létezik egy "Bones-klub", hiszen ők már egészen korán megtanulják, mi az, hogy titkot tartani...

A S&B tervszerűen helyezi el tagjait az amerikai társadalmi piramis csúcsaira. Gondosan odafigyelnek, hogy minden lényeges intézményben legyenek "Bones-lovagok"; a XIX. század közepe óta nem volt olyan választási ciklus, hogy az amerikai törvényhozás mindkét házában ne legyen legalább 8-10 bonesman.

A columbus Lovagrend-el karöltve gondoskodnak az amerikai politikai elit jóváhagyásáról és pénzeléséről a Vatikánon keresztül, mind a két oldalon!!!!!!

Kiemelt figyelmet kap a Legfelsőbb Bíróság, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed igazgatótanácsa, a legjelentősebb befektetési alapok és pénzintézetek, a kulcsminisztériumok és a titkosszolgálatok menedzsmentje, a legfőbb véleményformáló médiumok, valamint a mindenkori washingtoni kormány.

Tagok sokak közt:

Frederick Wallace Smith, a FedEx cég alapítója és vezérigazgatója. A FedEx értéke körülbelül 30 milliárd dollár.
Austan Dean Goolsbee, Obama elnök gazdasági főtanácsadója;
Dana Timothy Milbank, újságíró, a The Washington Post főmunkatársa;
Rex William Cowdry, pszichiáter, Amerikai Központi Elmekórtani Intézet egykori főigazgatója;
David George Ball, jogász, az Obama-kormány munkaügyi miniszterhelyettese;
Winston Lord, a ⦁ CFR volt elnöke, az USA egykori pekingi nagykövete, négy évig (1993-1997) külügyminiszter-helyettes.
A Legfelsőbb Bíróság William Howard Taft A Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke
George HW Bush és fia , George W. Bush ,- Az USA elnöke és volt CIA igazgatók
Morrison R. Waite és Potter Stewart - a Legfelsőbb Bíróság bírói
James Jesus Angleton , a Központi Hírszerző Ügynökség feje
Henry Stimson , volt amerikai külügyminiszter a háború (1940-1945) , amerikai védelmi miniszter
Robert A. Lovett , aki irányította a koreai háborút ,
Henry Luce , alapítója és kiadója a Time , a Life , Fortune és a Sports Illustrated

John Kerry , amerikai külügyminiszter és a korábbi amerikai szenátor ,
Stephen A. Schwarzman , alapítója a Blackstone Group ,
stb...

facebook.com/teerpaakofficial
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el